Vasárnap
Ahogy már írtam, Andrew szerdán elég
gyökér volt, de csütörtökön főleg. Érezte, hogy ludas, mert
pénteken úgy viselkedett, mintha kicserélték volna. Ő egyébként
nem rossz főnök, ilyen szempontból. Mert persze vannak az embernek
rossz napjai, de neki el lehet mondani, hogy igen, ma egy f*sz
voltál. És szerintem tényleg akar is változtatni. Ma például
behozott két nagy doboz fagyasztott borsót, és elkezdte a földhöz
vagdosni, hogy feltörje, mert egy nagy tömb volt az egész.
Kérdeztem is tőle, hogy mit csinál, mert elméletileg étel nem
lehet a földön. Minimum egy műanyag ládát kell leraknunk a
földre, mert még egy doboz sem lehet a padlón. Engem már vagy
háromszor figyelmeztetett erre, gondoltam itt az ideje a
visszavágónak. Megköszönte, hogy szóltam, és hogy igazam van.
És adtam neki egy eszközt, amivel esetleg fel tudja törni a tömbbé
fagyott borsót. Ez a cucc műanyag ládák kinyitására szolgál,
fémből van, hasonlít egy F betűre. A Tavernban Bibi elmondta
Andrew-nak, hogy rosszul esett neki, amikor leordította csütörtökön.
Ha direkten nem is, de valamilyen szinten bocsánatot kért tőle.
Általában nyolcan-kilencen vagyunk a
konyhán, miután a morning shift hazamegy. Most viszont Julio, Ana,
Bibi day offon volt, Dita és Laura Nate-tel volt Tracy Strong-ban.
Ez azt jelenti, hogy Jackie, Siya, én és Andrew voltunk, ami rohadt
kevés ember. Ráadásul hal volt a vacsi, ami miatt rengeteg
mosogatásra váró tepsi keletkezett. Siya meg nagyon de nagyon
lassú. Amikor dolgozik, beáll a slow motion üzemmódba. Annyira,
hogy teljesen felb*szom rajta magam a nap végére, meg főleg olyan
időszakban, amikor kapkodni kell. Ahogy írtam, három ember
szükséges a dishroomban, de mivel ez kivitelezhetetlen volt, én és
Andrew maradtunk ott. Meg is dicsért, hogy milyen jól űzöm itt az
ipart. Hát mondom minden nap gyakorlom, jóhogy gyorsan tudom
rakosgatni az edényeket, nem úgy, mint ő. :) De ahhoz képest,
hogy a dirty side-ot csinálta emberhiányban, elég jól tolta, én
csak párszor segítettem be. Több mint egy óra volt, mire
végeztünk. Utána elkezdtem takarítani a masinát. Fél kilenckor
mondta, hogy menjek haza. Megkérdeztem tőle, hogy mi lesz a
dishroom-mal, mire azt mondta, hogy majd ő befejezi. Azért kicsit
megsajnáltam, és elgondolkoztam rajta, hogy befejezem a melót (kb
15 percet jelentett volna). De aztán mondom mégse... 7 napból 6-ot
dolgozom, napi 9 órában, nem vagyok Vöröskereszt. Ő többet
keres, mint én, úgyhogy kibírja.
Szerintem 1 órát még simán
eltölthetett a konyhában, mire mindent megcsinált. Még fel
kellett mosni, letakarítani az asztalokat, szemetet kivinni, a
hatszázezer hűtő hőmérsékletét ellenőrizni, elmosni a
tepsiket stb...A tepsimosás meg tökölős, mivel háromfázisú:
mosószer, tiszta víz, majd sanitizer-es víz. Mindenkit
hazaküldött, amikor a munkaidőnk lejárt, így jár a pirospont
Senior Frijoles-nek. Tudniillik csütörtökön volt vagy 9 óra,
mikor a többiek végeztek a munkával.
Offolok: Ditának még mindig rögzítve
van a karja, de már nem fáj neki folyamatosan. Csak nem tudja
felemelni. Én nagyjából helyrejöttem, a tenyerem egy része már
nem lila, hanem barna :D és már csak egy kicsit fájdogálok.
Zárom soraimat, és légyszi ti is
írjatok, hogy mi van veletek! Pusziii :)
Minden OK!most a csiki könyörögte föl magát az ölembe így nem tudok kis és nagy betűt íni meg folyton nyalja a kezemet amelyikkel fogom,hogy le ne essen.puszi anyád
VálaszTörlésItt minden oké, ne fossál! Majd skypeolunk máskor is! :) Vigyázz magadra! Puszi: tesód :D
VálaszTörlésegyem a kis seggét! :) vigyázok magamra, puszi haza
VálaszTörlés