Bejegyzés a hét első napjáról, ami itt a második... :)

A hétfő már megint adott egy okot arra, hogy utáljam. Azzal indult a nap, hogy Kimberly-nek segítettem a dishroom-ban. Ahogy vittem a tepsiket a helyükre, Alia-val nem láttuk egymást és az arcomat megütötte egy tepsinek a sarkával, amit cipelt. A mázlim az volt, hogy a tepsi széle le volt kerekítve és hogy csak az arccsontom felső részét érte az ütés. Hát bele is könnyeztem basszus... Rögtön hozott egy zacskó jeget, meg rengetegszer bocsánatot kért. Mindenki kérdezte, hogy mi történt az arcommal, mert durván néz ki. De nem csak az ő hibája volt, én is figyelmetlen voltam meg ő is. Kim is megkérdezte, hogy jól vagyok-e, és hogy milyen csokit szeretek, mert majd vesz egyet kiengesztelésül. Már megint az az érzésem támadt, hogy ez is nem Kim. Majd meglátjuk mennyi lesz abból a beígért csokiból. Azért viccesen jött volna ki, ha azt mondom, hogy nem kell csoki, mert ha úgy szottyan kedvem, kiszolgálom magam a dry storage-ból. Ha nem írtam volna, ez az egyik kincses bánya. Chips-ek, oreo, és mindenféle édesség meg ami szem-szájnak ingere megtalálható ebben a raktárban. Ha tudok, mindig elhozok ezt-azt, mindig jól jön. :)

Kim kiosztotta nekem feladatnak, hogy készítsek 34 csomagot, amibe 12 almát/körtét és 12 sós rágcsát kellett pakolnom. Nem tudtam befejezni, mert mondta hogy majd ebéd után ő, Bibi és én leszünk a dishroom-ban megint. Ő tartotta egyedül a frontot a „crazy seconds”-nél. Ez egy kifejezés arra, hogy ha valamelyik asztalnak üres valamelyik kajás tálja, akkor bemegy a konyhába és újratölteti.

Jöttek a kölykök, hogy jaj nincs sunflower butter, aztán hogy elfogyott a kenyér. És Kim mindig nekem szólt, hogy töltsem fel cuccal az asztalt, aminek tökre örültem. És a végén még meg is köszönte. Csak hogy értsétek: az ebéd itt áll a normál kajából, (pl ma volt tortilla, csirke saláta meg valamilyen majonézes zöldség, aminek csak az angol megfelelője jut az eszembe, ezért kihagyom a nevét) és az elmaradhatatlan sunflower butter+jam+kenyér kombóból. Az utóbbi három kaja ki van rakva az ebédlő két végébe, asztalokra. Tehát bejött szólni pár gyerek, hogy nincs butter, nincs bread, elfogyott az alma stb. Kim meg mindig nekem szólt. Hülyén hangzik, hogy örültem annak, hogy csicskáztatott, de tényleg jól esett, mert legalább emberszámba vett, és normális volt végig.

Ebéd után taliztunk a dishroom-ban, szerencsémre/szerencsétlenségemre, nem maradt sokáig ott. Ez azért jó, mert nem stresszeltem a jelenléte miatt, másrészt viszont egyedül voltam a dirty oldalon. Kb fél 3-ig ott múlattuk az időt, amikor mondja Bibi, hogy akció van a konyhában. Mark, elkezdett üvöltözni és dobozokat hajigálni. Ő egyébként egy elég fura srác, és mint kiderült, volt már börtönben, mert meg akart ölni egy embert...tőlem meg már kétszer is kérdezte, hogy mikor lógunk együtt, mert mind a kettőnknek csütörtökön van szabadnapja.

Bibi volt a fülem, mivel ő vitte erre-arra az elmosott edényeket, hallott pár dolgot és mindig adta le a drótot nekem. Egyszer csak megjelent Mark és Siya a dishroomban. Siya próbálta lenyugtatni, de Mark nagyon nem akart csitulni, Mi meg Bibivel mint akik moziban vannak, csak néztünk, hogy mi a szösz van. Nemsokkal ezután megjelent Kim. Andrew-val és Mark-kal bementek, privát „meeting-re”. Utóbb kiderült, hogy Mark valami fiús viccet mondott Andrew-nak, aki erre asszonta, hogy „that's inapropriate”.

Ahogy már írtam korábban, Andrew a konyhában főnök, szóval neki a szabályok szentek és sérthetetlenek. A camp-ben meg ugyebár nem lehet semmi olyasmit csinálni, viselni, mondani, ami „inapropriate”. Végre végeztünk a dishroom-ban, Flor-t és Alia-t kérdeztük, hogy mi történt. Alia mondta, hogy ő sírva is fakadt, mert úgy viselkedett Mark, mint egy idegbeteg őrült. Ő meg megijedt tőle. A lényeg, hogy hosszas megbeszélés után Mark hazament, Kim felhívott valakit telefonon, Andrew meg tartott egy cigiszünetet. Elég akció volt, utána olyan volt a légkör, mintha embert öltek volna. Na, ez most rossz vicc volt, tudom. :) Az az egy biztos, hogy Mark és Andrew nem bírják egymást, bár erre a vas logikámmal már rájöttem korábban. Enyhébb verzióban, de volt valami hasonló eset, hogy Mark a kötényét hajította a földre, mikor Andrew valamit mondott neki. Meg vasárnap hallottam, hogy Andrew valami megjegyzést tett Markkal kapcsolatban Nate-nek.

Na, de messze még a nap vége! Mindenki csinálta a dolgát, elérkezett a vacsora. Ja, egy fontos tényező: Martin és Siya shift-et cseréltek, tehát most a lengyel dolgozik a mi műszakunkban és ez volt a második napja.

Tehát vacsiidő: taco shells („U” alakú tortilla ships, amit meg lehetett tölteni cuccal), szaftos husi, bab, reszelt sajt, salsa szósz, tejföl valamint saláta volt a kaja. És az elmaradhatatlan cookie. Andrew mondott valamit Martinnak, aki nem értette, hogy mi van ezért mondta nekem a főnök, hogy menjek oda segíteni neki. Én mivel mást csináltam, nem figyeltem arra, hogy mit mondott Martinnak. Valamit a taco shell-ekkel kellett volna kezdeni...kérdeztem is tőle, hogy mi van???Mondja már emeltebb hangon, hogy „to the owen! to the owen!” én meg nem értettem, hogy mit csináljak, tegyem be a taco shell-eket a sütőbe vagy mi. Mert nem volt értelme, annak amit mondott. Ad 1: már pakolni kellett volna őket a tányérokba, nem sütőbe tenni. Ad 2: ha nem egész mondattal válaszol, akkor honnan tudjam mit tegyek a sütőbe??? Talán a fejem? Vagy mit bmeg? És akkor elkezdett ordibálni, hogy a taco shell-eket tegyük a sütőbe. Sajnálja, hogy ordibál, de nem érti, hogy mi olyan nehéz ebben, mit nem lehet érteni. Azt hozzá tenném, hogy utána meggondolta magát és már pakolgattuk a tálakba Martinnal ezeket a tortillákat. Mivel semmi idő nem volt arra, hogy felmelegítsük őket, és ezt ő is realizálta. Aztán beállt felváltani engem, én meg tettem, amit tennem kellett: vittem a megtöltött tálakat a pultra. Amikor az első adagért mentem mondta, hogy „sorry”. Én meg gondoltam: ajóédesanyád... Mentem vissza, a többi tálért, akkor megint mondta, hogy „sorry for the yellying” (bocs, az ordibálásért). Én meg csak annyit mondtam, hogy oké. Ő meg erre mondta, hogy nem, ez nem oké. Naná hogy nem! De én nem is arra gondoltam, hogy „oké, semmi baj”, hanem, hogy „oké, nem kell kétszer mondanod, mert kitörölheted a segged a bocsánatkéréseddel”. Annyira mérges voltam rá, hogy sírni tudtam volna, úgyhogy nem kezdtem el kifejteni az oké-m jelentését. Bibi a 10 perces kajaszünetünkben próbált nyugtatni azzal, hogy igen, ez Andrew. Azt ugye már írtam, hogy Bibi is kapott egyszer hideg levest tőle. Az akkori viselkedéséhez képest most az volt a pozitívum, hogy azonnal bocsánatot kért, és észrevette magát, hogy ez nem normális. Nem a katonái vagyunk, hogy ordibáljon velünk, ráadásul nem beszéljük anyanyelvi szinten az angolt. Annyi minimum jár, hogy nem félszavakat dobál nekünk, hanem elmagyarázza mit és hogyan.

Utána rá se néztem és nem is szóltam hozzá, csak akkor, amikor muszáj volt. Látszott rajta, hogy szarul érzi magát meg kínban van, aminek örültem/örülök nagyon. Nem tudom milyen lesz holnap, de az biztos, hogy engem két bocsánatkéréssel nem engesztelt ki. Martin fiú, róla lepereg, meg nem veszi annyira a szívére de én igen és azért na...Ha nem holnap, akkor valamikor azt tutira elmondom neki, amit itt leírtam nektek, mert vagyunk olyan viszonyban meg nem félek tőle. Iva mondta, hogy mondjam el Kim-nek, mi történt. Hát azért itt még nem tartok. De ha még egyszer ordibál vagy valami, akkor megmondom, hogy shiftet akarok váltani.

És a mai viselkedése csak erősíti azt a tervünket a lányokkal (Bibi, én és Iva), hogy gutalaxot adagolunk a piájába egy óvatlan pillanatban. Ez persze nem csináljuk meg (még), de milyen jó vicc lenne már?? :)

Zárom soraimat, mert itt már elmúlt éjfél, és elegem van a mai napból. A bal szememmel nem tudok kacsintani, mert fáj a sérülésem... :(

Puszi haza!