A day offom részletesen :)

Ja nem is mondtam, mi volt reggeli (ha már a részletességnél tartunk): muffin (csokis/áfonyás), scones (ez vmilyen édes háromszög alakú süti, finom :D) és főtt tojás volt. Ennyi! Basszus ezért felkelni??? Legközelebb lecsekkolom a konyhán mi a másnapi menü, mert 8-kor ezért nem érdemes kimászni az ágyból. Utána vissza is mentünk Bibivel, és aludtunk tovább. Felébresztett 11-kor, hogy mennie kell a konyhára, én meg ne aludjak, mert day offom van. Nagyon bírom, ő az én kis ébresztő órám. :)

Ne úgy képzeljétek el, hogy minden este kirúgunk a hámból vagy ilyesmi, mert nem. Általában egy héten kétszer max háromszor csinálunk ilyet, de mégis olyan picsafáradt vagyok minden nap. Tényleg sok a munka, de nem nyavajgok, mert valamit valamiért. :)

Az ebéd: tortilla chips, saláta, tejföl, salsa szósz, bab, reszelt cheddar sajt, tortilla tészta. Ezek mind kis tálakban voltak. Nem mondom, hogy rossz volt, de finom se. Egy héten, ha négyszer nincs valamilyen chips ebédkor, akkor egyszer sem...Ja azt kihagytam, hogy a héten megettem az első tábori levesem. Paradicsomleves volt tészta nélkül... Mivel én a konyhán vagyok, felturbóztam az enyémet egy kis reszelt mozzarellával...isteni volt. :)

Tehát, ott hagytam abba, hogy ebéd után valamikor elmegyünk a Cascade Lake-hez. Még neteztem egy kicsit, fél 3 felé visszamentem a kabinba, mert Ditával és Jasonnal azt beszéltük meg ebéd közben, hogy 3-kor indulunk. Mondom mi a szösz, én napozni is akartam volna, ha 4 után érünk oda, nem lesz színem. :) Persze ezt nem mondtam, örültem, hogy velük mehettem.

Dita is megérkezett a kabinba 3 körül, elkészültünk, aztán vártuk Jasont és mint kiderült Kelly nem jött velünk, de helyette ott volt Brad. Még véletlen sem hasonlított Brad Pittre... :)

Nagy nehezen elindultunk, de előtte bementünk az Island Market-ba, felkarolni egy-két....pár üveg sört. Ebből az lett, hogy mindenki vett magának egy hatos kiszerelést, kivéve Brad-et. Igen, Jason is ivott, annak ellenére, hogy vezetett. De mint mondottam volt, ez itt nem számít extraságnak. Ezután folytattuk utunkat a Moran State Parkba. Leparkoltunk az autóval, majd következett egy 10 perces séta a helyre. Nagyon szép volt, a tó körül volt véve fenyővel, a nap sütött...de persze mi pont azon az oldalon voltunk, ahol árnyék volt, szóval napozni nem tudtam. De hát egyszerre nem is jöhet minden össze. :) Alapból ilyen sziklás rész az egész, és csak egy kis része volt kialakítva beach-nek, de az hozzánk viszonyítva a tó másik oldalán volt. Megittunk két üveg sört (itt az üveg nem fél liter, hanem kb 3.4 dl), én megettem egy reggelről eltett banánt. :D Aztán Jason elkezdte a halálugrást. Miután már a századik vízben lévő ember is mondta, hogy a víz nem hideg, nem a szívrohamtól féltem, hanem a magasságtól. Nagyjából 45 láb magasról ugrottunk, ami olyan 14 méter. A víz meg kb 100 láb mély, úgyhogy attól nem kellett tartani, hogy leér a lábam. :) Brad felvette videóra az ugrásom. Hát őrület, úgy érkeztem a vízbe, ahogy nagyon nem kellett volna. De nem szaladok ennyire előre. Szóval amíg Jason ugrott egyet, Dita elment üríteni, mikor visszajött az üres tankkal (HAHA ezt most találtam ki :D), megbeszéltük, hogy egyszerre ugrunk, mert féltünk mint állat. Brad mondta, hogy ez nem jó ötlet, mert nincs akkora hely, hogy két ember biztonságosan ugorjon. Közben felérkezett Jason is, még egyszer elmondta, hogy hogyan ugorjunk, aztán bemutatta a gyakorlatot megint. A szikla végénél ott ágaskodott egy fenyőfának a teteje, szóval azt át kellett ugratózni. Nekem ez már nehézséget jelentett. Világéletemben utáltam minden olyan ugrásformát, ahol nekifutásból meg kellett állnom egy adott pontnál és el kellett rugaszkodnom. Pl távolugrás, magasugrás, meg az a dobbantós szekrényes gyakorlat tesin. Jó itt mondjuk nem kellett szó szerint futni, csak egy pici lendületet venni, hogy a fát átugorjam és kellő távolságra legyek a szikláktól. Na a lényeg a lényeg, úri hölgy voltam, Ditát előre engedtem. Nem kellett volna, mert miután vízbe ért, és felérkezett a felszínre jajgatott, meg úgy nézett ki, mint akinek baja esett. Mielőtt mindenki a szívéhez kapna, nem volt gáz, csak rosszul érkezett a vízbe. Annyira koncentrált arra, hogy befogja az orrát, hogy nem vette fel a „pen” alakzatot. Ez gyakorlatilag a vízbe érkezésnek a merőleges, fájdalommentes verziója. Gondoltam is magamban, hogy de kis béna, én nem szoktam befogni az orrom, úgyhogy az én ugrásom maga lesz a tökély. Érted, mi olyan nehéz abban, hogy egyenesen érkezz a vízbe? Elméletileg tudtam, hogy miként is kell ugranom, gondoltam nem nagy cucc, csak el tudjak rugaszkodni rendesen. Mondtam is Brad-nek, amikor „felkészültem” az ugrásra, hogy most már veheti. Majd látni fogjátok a videón, hogy kb fél percig tötyörögtem, de végül helikopter voltam és nem nyunyó, úgyhogy ugrottam. Én sem tudtam felvenni a pen shape-et, úgyhogy kb úgy estem a vízbe mint egy holttest, amit ledobtak. Nem is értem, hogy történhetett, mert föntről olyan magasnak tűnt, azt hittem lesz elég időm eljátszadozni a levegőben. De aztán mégsem. Beütöttem a mellkasom, a hasam, mindkét combom, és mindkét tenyerem. Az okos buksimnak semmi baja nem esett, arra tudok vigyázni minden időben. :) Most ahogy írom a blogot, már látom, hogy kezd lilulni a tenyerem.

Amióta itt vagyok, töröm-zúzom magam. Néha a karomon van egy két lila folt, a lábamon folyton van valami seb, amit munka közben szerzek, most meg ez.

A víz egyébként kifejezetten kellemes volt, szóval uszikáltam is egy kicsit, ha már úgy megszenvedtem érte. Jason tiszta lovag volt, végig bent volt a vízben, amíg ugrottunk. Amikor visszamásztunk a kiindulópontunkra, már rendesen lógott a belem, mert a sziklákon kellett felfelé haladni. Brad nem ugrott velünk, hanem ahogy indultunk visszafelé, volt egy kis fából készült híd, ami tényleg röhejesen alacsony volt, ő onnan ugrott le.

Visszaértünk olyan 7-fél 8 körül a campbe, maradt két üveg söröm, azt itt rejtegetem a bőröndben. Majd holnap elpusztítom, mert veszélyes alkoholt tartani a táborban. Az nem érdekes, ha valamelyik konténerben esetleg megtalálják, mert nem tudják ki tette bele.

Tehát visszaértünk, Julio által készített lasagne-ét lekéstük sajnos. Bementünk a konyhába, én felkaroltam hat cookie-t, három banánt és kiültünk a teraszra, naplementét nézni. Dita-nak és Jasonnak is adtam természetesen. Ők nem tudom miért, de nem mertek semmit elvinni a konyhából, mert ott volt Andrew. Engem meg nem nagyon érdekelt, a tegnapi viselkedése után. Állítólag ma még rosszabb volt a helyzet, Bibivel ordibált is egyszer. De ez egy másik sztori, ezzel nem untatok senkit. Holnap meglátjuk milyen lesz a boss. Csak az a bosszantó, hogy mi külfik vagyunk, türelmesnek kellene lennie velünk, mert nem ez az anyanyelvünk. Kétszer sem biztos, hogy ismerjük az adott kifejezést. Pl amikor a legelején mondta, hogy meg kell töltenem a kancsókat jéggel. Ha nem tudom mit jelent a pitcher (kancsó), akkor nem tudom mit kell megtöltenem. Amióta itt vagyok, egy csomó konyhában használatos tárgy nevét tudom, de még vannak újak és lesznek is bőven.

Megint tettem egy kis kitérőt, bocsi. Tehát még mindig éhesek voltunk, úgyhogy bementünk a Tavernba, mert ott állítólag nagyon atom hamburgert és sültkrumplit adnak. És tényleg, annyira fincsi volt. Biliárdoztunk egyet, aztán 9-kor visszaindultunk a táborba.

Ennyi volt a mai nap, nagyon elfáradtam. És ahogy az alkohol ürül ki a szervezetemből, érzem, hogy a hasam és a combom is fáj. Uhh, de nem akarok felkelni holnap...

Puszi mindenkinek!