Az elindulás

Először is köszönöm, azoknak akik kikísértek, nagyon jól esett!! :) Ez az első bejegyzésem, azt sem tudom, hogy milyen stílusban írjak...

Szóval, megérkeztünk Frankfurtba, ott elég sokat -majdnem 3 órát - kellett várnunk Dáviddal, de elütöttük az időt. Annyira, hogy majdnem lekéstük a gépet. Ott ahol konkrétan a gépbe lehet beszállni, a nő már kezdte beütni a kódot, amivel lezárja a „folyosót”, úgy kellett utána szólnunk, hogy áááááállj, mi is itt vagyunk. Úgyhogy mi voltunk az utolsók, akik beszálltak a gépbe. :D

Ja, be sem mutattam: Dávid a másik magyar, akivel még a camp-ben vagyok. Nórival együtt hárman vagyunk.

Ez a frankfurti reptér:

Ezután következett a majdnem 10 órás út...a végére már úgy fájtak a térdeim, mint egy nyugdíjasnak. Azt sem tudtam, hogy üljek, hogy jó legyen. Kaptunk kaját finomakat, de nem eleget. :) A képeket is mellékelem:

Megérkeztünk Chicagoba, ott volt a durvább vámvizsgálat. Elfejtettem írni, mi volt Frankfurban! Minden egyes alkalommal ki kellett operálnom a hátizsákból a laptopot, meg leszerelnem magamról az övet plusz minden sípolós dolgot. Pesten semmi gáz nem volt, Frankfurtban viszont besípoltam. A nő behívott egy elkülönített „cellába” hogy akkor alaposan megmotozzom. Úgy megijedtem, nem tudtam, mi lehet a gond. Besípolt a cipőm. Leszedette velem, aztán elvitte. Hallottam, ahogy beszél egy másik faszival, hogy mit legyen most. Átnézték, megtisztították (na jó, ezt nem csinálták sajnos :D ), aztán visszaadták. Ettől azért kicsit beparáztam, azt hittem, hogy zokniban kell folytatnom az utam. :) Chicagoban nem volt semmi gáz. A repülőn odafelé odaadták a papírokat, amit ki kellett töltenünk. Kettő volt, egy a beutazásról, egy másik meg arról, hogy van-e valami elvámolni valóm. Elég sokat kellett sorban állnunk, a bácsi normális volt, feltett néhány kérdést, aztán továbbengedett. Itt volt elég sok rendőr, kutyákkal szlalonoztak, akik szaglászták a bőröndöket. Egy indiai poggyászából ki is szedettek vmi fűszert :) Én megúsztam mindent, szerencsére.

Ezután megint jött az alaposabb (testüreg :D) vizsgálat, de nem volt semmi gáz, csak elfelejtettem kiszedni a laptopot a hátizsákból, amit észrevettek a monitoron. Amikor ez megtörtént, nem engedték, hogy én vegyem ki a laptopot, hanem a rendőr szedte ki.

A repülőút nagyon fárasztó volt Seattle-be, mert addigra hulla voltam. Eddig az a tapasztalatom, hogy az amerikaiak nagyon kedvesek. Mellettem ült egy fekete faszi, aki megdicsérte az angolom, hogy milyen jó. Ennek úgy örültem. :)

Így néz ki a Chicago-i reptér:

Mutatok pár képet a Chicago-Seattle útról és a Space Needle-ről, az a sárga tetejű épület az.

Seattle-ben már várt ránk Kimberly, sárga YMCA-s táblát villogtatva. Még várnunk kellett egy brit lányra, őt kb negyed óra múlva meg is találtunk. Ezután hívta a hotel shuttle-t, és elmentünk a Holiday Inn-be. :) Csatolok képet is, hogy irigykedjetek. Minden tiszta amcsi, az ágyak, a kapcsoló, a reggeli... Az a baj, hogy kezdek elveszni a részletekben és nem haladok a bloggal.

első amerikai hamburgerem

Nem volt idő megpakolni cuccal, mert a komp indult, szóval így elég kaki volt, mert gyakorlatilag hús volt az egész

Szóval vasárnap reggel elindultunk Anacortes felé ahol a kompra vártunk jó sokat.

Anacortes és a kompról készített képek:

Dávid, Jacek (lengyel) és Mario (kolumbiai)

velük indultam Seattle-ből

Orcas! nagy nehezen odaértünk. Majdnem 1 órányit kompoztunk.

Nemsokára jön a következő bejegyzés, de fél óra és menni kell dolgozni, annyi idő alatt meg nem tudom megcsinálni... :)